A tudás hatalom, a pénz szabadság!

Az anyagi függetlenség elérése a XXI. századi Magyarországon

Azt látom, hogy a körülöttem élő emberek vagy csórók, vagy állandóan rohannak. Soha nincs idejük a családjukra, mindig az üzlettel, a vállalkozással kell foglalkozniuk, mert hát egy vállalkozónak ugye nem lehet szabadságra menni, ugyanis ha kimarad, lemarad. Állandó készenlétben éli az életét. Nahát az adózásról és a járulékok kitermelésének terhéről nem is beszélek.

Szóval mókuskerék.

Akiket én csórónak nevezek, azokra utalok, akiknek van ugyan jövedelmük, de az el is folyik. Az ő életük arról szól, hogy reggel kelés, rohanás, ovi, munkahely, ovi, bevásárlás, vacsi, esetleg tv, de aztán gyorsan fekvés, mert reggel kelés, rohanás …

ez is mókuskerék.

Márpedig az iskolában a gyakorlati dolgokra nem tanítják meg a gyerekeket. Nagyon sok információval, lexikális ismeretekkel teletömik a fejüket, de azt, hogy miként kell elkészíteni egy ételt, vagy hogy miért is kell kitakarítani, miért fontos a higiénia, hogy kell megszervezni a háztartást, hogy kell bánni a pénzzel … ezek mind-mind kimaradnak.

Úgy kerülnek ki az életbe, hogy nincsenek felkészülve rá.

Az iskola úgy gondolja, hogy ez a család feladata. Pedig egyetlen apa és anya sem végzett el semmilyen tanfolyamot azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell az előbb felsorolt dolgokat jól végezni, így hát ők sem tudják átadni a gyermekeiknek ezt a létfontosságú ismeretet.

 

Pedig a pénz dolgoztatásának ismerete fontos!

 

Most azt mondod, hogy vannak sikeres emberek is. Igen!

Ezért jó, ha megvizsgáljuk, hogy mi a titkuk, mit csinálnak másképp.

 

Igazából a szegényekre jellemző egy bizonyos gondolkodásmód és emiatt nehéz kilépniük ebből az ördögi körből. (Lásd, több lottó nyertesnek másfél év alatt elfogyott a megnyert pénze)

 

Összehasonlítva a gondolkodásmódokat, vizsgáljuk meg a különbséget:


A gazdagok úgy hiszik, "Én alakítom az életemet".
A szegények azt hiszik, "Az élet megtörténik".

A gazdagok azért játsszák a pénzjátszmát, hogy nyerjenek.
A szegények azért játsszák a pénzjátszmát, hogy ne veszítsenek.

A gazdagok elszántan elköteleződnek a gazdagság mellett.
A szegények gazdagok akarnak lenni.

A gazdagok nagyban gondolkoznak.
A szegények kicsiben gondolkoznak.

A gazdagok a lehetőségekre koncentrálnak.
A szegények az akadályokra koncentrálnak.

A gazdagok nagyra becsülik a többi gazdag és sikeres embert.
A szegények neheztelnek a gazdag és sikeres emberekre.

A gazdagok a pozitív beállítottságú, sikeres emberek társaságát keresik.
A szegények a negatív beállítottságú, vagy sikertelen emberek társaságát keresik.

A gazdagok készek menedzselni magukat és értékeiket.
A szegények rossz véleménnyel vannak az eladásról és az önmenedzselésről.

A gazdagok nagyobbak, mint a problémáik.
A szegények kisebbek, mint a problémáik.

A gazdagok kiválóan tudnak elfogadni.
A szegények rosszul tudnak elfogadni.

A gazdagok az eredményeik alapján várnak javadalmazást.
A szegények az idejük alapján várnak javadalmazást.

A gazdagok "is-is" elven gondolkoznak.
A szegények "vagy-vagy" elven gondolkoznak.

A gazdagoknak a vagyonuk fontos.
A szegényeknek a munkából származó jövedelmük a fontos.

A gazdagok jól kezelik a pénzüket.
A szegények rosszul kezelik a pénzüket.

A gazdagok a pénzüket dolgoztatják.
A szegények a pénzért dolgoznak.

A gazdagok akkor is cselekszenek, ha félnek.
A szegényeket megbénítja a félelem.

A gazdagok folyamatosan tanulnak és fejlődnek.
A szegények azt hiszik, már mindent tudnak.

 

De mit tehet az, aki változtatni szeretne jelenlegi kilátástalannak tűnő helyzetén?

Hol lehet megtanulni, hiszen nem léteznek ilyen tanfolyamok. Pontosabban vannak, de őrületes összeget kérnek el érte, arra hivatkozva, hogy a jövőben úgyis megtérül majd. Igen ám, csakhogy annak, akinek szüksége van ilyen képzésre MOST nincs pénze.

 

Erre egy nagyon jó lépés a Multi Level Marketing rendszer.

 

Robert Kyosaki: A tökéletes üzleti modell c. könyvét ajánlom

 

Az MLM rendszerben bizonyos értelemben csapatmunka folyik. Ez egy egymásra utalt viszony. Te a szponzorodra vagy utalva abban, hogy megtanítsa Neked, hogy hogyan lehetsz sikeres. Ő pedig érdekelve van abban, hogy minél sikeresebb legyél. Miért? Egyrészt anyagi érdekeltsége van, hiszen minél sikeresebb vagy, annál magasabb a jövedelme. Másrészt azt figyeltem meg, hogy segítő szándékú emberek vágnak bele egy ilyen üzletbe. Ebből a két okból kifolyólag elvárható, hogy igenis sikeres légy.

 

De vigyázz! Én az MLM rendszerről beszélek, nem a piramisjátékról.

 

A piramisjátéknál vagy szokták pilótajátéknak is nevezni, az alapító részéről nem feltétlenül igényel komoly befektetést a rendszer indítása. Neki nem az a célja, hogy Neked jó legyen, hanem az, hogy neki hamar tele legyen a zsebe.

Kevés termékre épül, ha van egyáltalán. De leginkább az jellemző rá, hogy nincs a belépési díj befizetésén kívül kötelező tennivalód. Piramisjátéknál a beugró a jutalékalap. További kötelezettség nincs. Egy ilyen rendszer hamar összeomlik és sokan hoppon maradnak.

 

MLM rendszernél komoly befektetés és szervezés igényeltetik.

Mielőtt eldöntöd, hogy melyik az életképes, nézd meg a marketing tervét, a múltját, tudd meg, hogy milyen projektje van a jövőre nézve. Mi az, ami miatt arra számíthatsz, hogy sok embernek meg fog tetszeni. Fontos, hogy milyen termékek vannak, mennyire van rá igény, milyen egyéb szolgáltatásokkal csábítja az ügyfeleket. Milyen árai vannak – nehogy arról szóljon a feladat, hogy 20 percen keresztül arról kell győzködnöd valakit, hogy miért éri meg mégis megvásárolnia azt a drága terméket vagy szolgáltatást. (Magyarországon a magyar emberek pénztárcájához legyen szabva az ár!)

Gondold át, hogy mennyire tudsz azonosulni a cég filozófiájával, a termékek kiválóságával!

 

Bizonyára Te is tisztában vagy vele, hogy egy szakma elsajátítása kb. 5 évbe telik. Ekkorra már mesteri szintre lehet csiszolni a szaktudást.

Elárulom Neked, hogy ez itt is így van.

Öt évet rászánva és szorgalmas munkát végezve, amiben a képzés is benne van, el tudod érni azt, hogy folyamatos passzív jövedelmed legyen!

 

Kell ennél jobb hír?

 

Gondolj bele mi lesz Veled öt év múlva?

Az az öt év így is úgy is eltelik. Milyen kilátásaid vannak, ha a jelenlegi tevékenységeidet végzed?

Javul az anyagi helyzeted?

Jobbak lesznek a kapcsolataid?

Mi lesz a gyerekeiddel? 5 év múlva ilyenkor hol lesznek és mit fognak csinálni?

Lesz nyugdíjad? Ha igen, akkor mennyi? Biztosan ki tudsz majd jönni belőle? Fent bírod tartani jelenlegi életszínvonaladat? Vagy le kell mondanod róla és kevesebbel kell beérned?

„Ó igen! Végül is mostanra már megvan a házunk, meg aztán ruhát sem nagyon veszünk már. Tudod, mi már nem nőjük ki a ruháinkat, meg vigyázni is tudunk rá. Mi már kevéssel is beérjük. Az idős emberek öreg korukra megtanulnak sok mindenről lemondani…”

Igen ez igaz. De mi van akkor, ha az időskori betegségek következtében a drága gyógyszerek megvásárlására nem telik? Amikor a kis unokája odabújik, és két cuppanós puszika kíséretében megsúgja a nagyinak, mit szeretne szülinapjára … jó jó, de miből?!

 

És mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám erre, hogy tudok jobbat?

 

Mit kapsz, ha még ma elkezded építeni a saját üzletedet?

- folyamatos passzív jövedelmed lesz, ami azt jelenti, hogy

1.     nem kell aggódnod amiatt, lesz-e nyugdíjad

2.     a gyermekeidet oda viszed nyaralni, ahova csak akarod, akkor amikor akarod

3.     nem kell hallgatnod, hogy „már megint csúfolnak az iskolában mert nem járok márkás holmikban”

4.     nem kell minden hónapban azon törnöd a fejed, hogy miből együnk, fizessem az iskolát, melyik üzletben vásárolhatok, éppen hol van akció, telik-e gyógyszerre vagy a villanyszámlát fizessem ki inkább?

5.     bírod fizetni a főiskolát, egyetemet

6.     el tudod indítani az életben – saját otthon, autó, kezdő tőke

7.     nem vagy kiszolgáltatva senkinek – bank, egészségügy, munkahely…

 

-         ez alatt az idő alatt, megtanulod, hogy mit kell tenned ahhoz, hogy a pénzed dolgozzon Neked és ne Te dolgozz a pénzért.

-         megtanulod, hogy miként kell az emberekkel bánni, hogy kell üzletet építeni … és a továbbiakban a döntés a Tiéd – befekteted a pénzed nagyobb vállalkozásba*, vagy inkább „szabadságra mész”

 


Nos, hogy tetszik az ajánlatom?

 


Én megtaláltam azt a magyar alapítású online

mlm-et, ami automatizált rendszerével nagyban

segíti a munkámat. Szívesen megmutatom Neked is.


Töltsd ki az űrlapot, és ajándékba küldök Neked egy kis videót, ami bemutatja ezt a fantasztikus lehetőséget!


Adataidat bizalmasan kezelem!

Név : *
Email : *
Lakcím: *
Telefon:
Skype:


számláló

// -->



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 3
Heti: 6
Havi: 35
Össz.: 12 241

Látogatottság növelés
Oldal: A tudás hatalom
A tudás hatalom, a pénz szabadság! - © 2008 - 2024 - szabadon.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »